Beköltöztek az “új” villalakók, de az örömünnep nem sokáig tartott. Gigi és Jerzy sem tudott mit kezdeni egymással. Máris kihűlt a szerelem?
A párbaj utáni reggel Alekosz teljesen felszabadultnak érezte magát. “Béci távozásával egy gócpont tűnt el. Elkezdte az ember újra élvezni a bent létet!” Jerzynek újra gratulált Éva és Alekosz. Jerzy megkérdőjelezte, hogy valóban neki örülnek vagy annak, hogy Bécit kint hagyta?!
A beszélgetés során Jerzy elpanaszolta, hogy Gigi nem úgy viselkedett vele mint a párjával. “Nem az a Gigi volt, akitől elbúcsúztam. Egy pillantása sem volt olyan, hogy örül nekem!” mondta letörten Jerzy. “Jerzy ne haragudj meg, de nem vagytok egy asztal!” kontrázott neki Éva.
Gyónás a Való Világ 4 villában
A lakók azt a feladatot kapták, hogy meggyónhatják bűneiket…
- Anikó: Béci és barátnője ellen irányuló csábítási kísérletét bánta meg.
- Jerzy: Túlságosan szerettem és megfojtottam a szerelmemmel Gigit. Már nem tudok úgy ránézni mint a páromra!
- Éva: Jerzy édesanyjának említése hiba volt egy veszekedés során.
Olivér, Zsófi és Gigi visszaköltözése a Való Világ 4 villába
Az új beköltözőknek kikötötték, hogy nem adhatnak semmilyen információt ki a külvilágról a versenyzők számára!
Olivér és Alekosz azonnal megtalálta a közös hangot és ott folytatták, ahol abbahagyták.
Jerzyt először magára hagyta Gigi és elvonult Zsófival és Anikóval megbeszélni a helyzetet. Anikó elmondta, hogy magára maradt és Jerzy is csatlakozott Éva és Alekosz kettőséhez. “Az egyik leköpte, a másik megalázta!” fakadt ki Gigi.
Aztán elérkezett a pillanat, hogy Jerzy és Gigi megbeszéljék közös jövőjüket. “Bocs, ha ilyen merev vagyok! Beszélnem kell veled!” kezdte Jerzy. “Szerelmes voltam, de átalakult szeretetté! Én megfojtottalak a szerelmemmel! Nekem ez sok volt egyszerre!” Majd elvonult a nyugiszobába gondolkodni. Egyenlőre nem tudják, hogy hányadán állnak egymással, de az árulkodó, hogy külön töltötték az első éjszakájukat!
Holnap Anikó és Olivér fog kapni egy órát a nyugiszobában! Lesz mit mondaniuk egymásnak?!